A németországi Halle egyeteméről szétsugárzó pietizmus célja a kegyességi élet megújítása volt a 17–18. században. Művelt és mély hitű embereket képeztek a való életre. Hangsúlyozták a latin mellett az anyanyelv és a gyakorlati haszonnal bíró tárgyak, mint a földrajz, a matematika, a fizika és a szakmai oktatás jelentőségét. A legkiválóbb képviselőjük August Hermann Francke (1663–1727) volt. Magyar tanítványai és követői (Bárány György, Sartorius Szabó János, Bél Mátyás) megújították a hazai evangélikus oktatást.

Bél Mátyás (1684–1749) besztercebányai, majd hallei diák volt, Francke fiainak házitanítójává fogadta. 1708-tól Besztercebányán, majd 1714-től Pozsonyban tanított, 1719-től a pozsonyi német evangélikus gyülekezet lelkésze volt. Egyformán jól írt latinul, németül, magyarul és szlovákul is. A pozsonyi gimnázium rektoraként korszerű reformok egész sorát vezette be: megkövetelte az iskolai anyakönyvezést, rendszeressé váltak a tanári értekezletek, a latintanítás megújítása mellett az élő nyelvek (francia, német, magyar) oktatására is volt gondja.

Bél Mátyás tankönyveket adott ki, valamint (Francke mintájára) egy latin nyelvű újságot (Nova Posoniensia, 1721–1722) a nyelvgyakorlás elősegítéséhez. Tudósként tervbe vette Magyarország leírásának elkészítését, öt kötetet ki is adott Notitia Hungariae novae historico-geographica címmel az északnyugati vármegyékről. Utódai (pl. Tomka-Szászky János történész-geográfus) alatt az iskola tovább virágzott, fél évszázad alatt több mint tízszeresére duzzadt a tanulók létszáma.

Bár a reáliák oktatása a 18. századtól vált hangsúlyosabbá, a Kollégium természettudósok sorát adta a korábbi századokban is. Debrecenben íródott 1577-ben az első magyar nyelvű számtankönyv, majd Melius Herbáriuma vagy Komáromi Csipkés György értekezése az üstökösökről. 18. századi jellegzetesség, hogy igen sok debreceni professzor orvosdoktori címmel tért haza tanulmányútjáról, köztük Huszti Szabó István, aki hallei disszertá­ciójában elsőként használta a „kísérleti fizika” elnevezést.

A közel 8000 lakosú Pápán II. József türelmi rendelete (1781) után újraéledt a református egyházközség, új templom épült (1783–1784) és a kollégiumot is újjászervezték. 1790-ben Mándi Márton Istvánt nevezték ki rektor-professzornak, aki újra virágzó „anyaoskolává” fejlesztette az 1797-től már egyházkerületi fenntartású pápai iskolát. A gimnázium mellett elkezdték a felsőfokú képzést: 1785-ben megszervezték a bölcsészeti tanszéket, 1791-ben felállították a történelmi-nyelvészeti tanszéket, 1795-ben megkezdte működését a Teológiai Akadémia, amely előbb 4 évfolyamra, az 1815-ös tanterv szerint már 5 évfolyamra tagolódott. Mándi Márton István gondoskodott a kollégium tankönyvellátásáról is; nem egy tankönyvet maga írt. Kantiánus filozófusként alapozta meg a magyar nyelvű teológiai-filozófiai szaknyelvet

Mándi Márton korszakában indultak fejlődésnek a tudományos gyűjtemények: a kollégiumi könyvtár, kézirattár és levéltár. Az érem- és pénzgyűjtemény létrehozását – Tóth Ferenc (1768–1844) teológiaprofesszor javas­latára – 1814-ben határozta el az egyházkerület. Tóth Ferenc a könyvtár igazgatójaként (1804–1817) tudatosan gyűjtötte a régi magyar nyomtatványokat és kéziratokat, s kiterjedt levelezést folytatott az ország nemes családjaival annak érdekében, hogy a pecsétgyűjteményt megalapozza.

A csurgói iskolát gróf Festetics György felvilágosult arisztokrata, a Keszthelyi Georgicon alapítója hozta létre 1792-ben. Sárközy István egyházmegyei főkurátor, vármegyei alispán ajánlotta a szerződtetett Császáry Lósy Pál megérkeztéig helyettes professzornak Csokonai Vitéz Mihályt. „Azon törekedtem, hogy ahhoz szoktassam nevendékjeimet, mi a mai gondolkozó s gondolkoztató tanítás, mi a valóságos embert formáló tudás, és mi az emberszerető oktató” – írta a költő 1799-ben.

A reformkori diákéletről a neves református püspök, Baksay Sándor (az MTA tagja) novellái vallanak, aki a csurgói alma mater egyik legismertebb diákja volt. A kiegyezés után 1882-ben a főgimnáziummá fejlesztés volt a cél. Az új iskolaépület államsegéllyel épült fel 1896-ban. A leglátványosabb fejlesztés 1942-ben kezdődött: megalakult a Csurgói Református Kollégium. Öt tagozata: a gimnázium, mezőgazdasági középiskola, téli gazdasági iskola, a népfőiskola és a diákotthon. 1948-ban államosították, 1993-tól újra a Somogyi Református Egyházmegye tulajdona. Napjainkban 12 évfolyamos iskolaként várja a diákokat.

A reformkori sárospataki jogászképzés szerves részét alkották a diákság gyakorlóegyesületei. Az 1813-ban létrejött Pánczél-, majd az 1830-as évek elején alapított Nándor vármegyék a korszak több híres jogászegyéniségét formálták. A jurátusok Kövy Sándor módszerét fejlesztették tovább, amely jogesetek szemléltetésén alapult. A Kollégium falai között létrejött „vármegyei” intézményrendszer működése az országgyűlés és a valódi vármegyék működését modellezte. A diákság évente egy alkalommal országgyűlést, három alkalommal pedig megyei tisztújítást tartott. Gyűléseiken a korszak valós politikai problémáit tárgyalták. Határozatban követelték többek között a magyar nyelv hivatali nyelvvé tételét, állást foglaltak a katonaállítás és a jobbágyok botbüntetésének kérdésében.

A kollégium Mándi Márton István halála (1831) után is jelentős szerepet játszott a régió és a reformkori Pápa életében. Az új tanárnemzedék – többek közt Bocsor István, Tarczy Lajos – munkálkodása nyomán a kollégium új virágkorát élte. Nemzeti-liberális szellemben, az egyház és a haza szolgálatára nevelték diákjai­kat. A reformkorban bővítették a tanszékek körét: 1832-ben jogi, 1839-ben természet- és mennyiségtani, 1843-ban szent­írás-magyarázati, 1849-ben neveléstani tanszéket állítottak fel. A tan­intézet nyitott volt más felekezetek irányában is, így az evangélikusok mellett számos izraelita is a Pápai Református Kollégiumban folytatta tanulmányait.

A reformkori kollégiumban élénk szellemi élet bontakozott ki. Az 1837-ben alapított főiskolai nyomda ettől kezdve tankönyvekkel, nyomtatványokkal, tudományos és szépirodalmi kiadványokkal látta el a Dunántúlt. Tarczy Lajos professzor irányításával 1840-ben megalakult a kollégiumi olvasókör, mely a következő évben önálló könyvtárral is bíró képzőtársasággá alakult. A Képzőtársulat tagjai közül sokan a nemzeti irodalom művelői közé emelkedtek. A társulat az igényes magyar olvasóközönség gyarapításához is hozzájárult, a kollégiumból kikerült lelkészek és tanítók a polgári haladás elkötelezett híveivé váltak.