Kecskemét reformációja 1548 táján kezdődött. A protestáns (eleinte lutheránus) egyházközség 1554-ben jött létre, majd a hívek 1564-ig a „pápistákkal” közösen használták a templomot. Az iskolai oktatás szintén 1564-ben kez­dődhetett Szegedi Kis István közreműködésével, Végh Mihály főbíró idejében. Az intézmény a 18. század végéig a Debreceni Kollégium partikulája volt. Az 1678-as tűzvész után 1683-ban készültek el az új templom- és iskolaépületek. A kecskeméti iskolát 1831-ben főiskolává szervezték jogi és teológiai tanszékkel.

Az iskola neves tanárai közé tartozott Veresmarti Mihály, Csúzi Cseh Jakab, a majdani debreceni professzor, Varjas János, Göböl Gáspár lelkész, író, Diószegi Sámuel botanikus, lelkész, Bíró Lajos, a Pápua Új-Gui­neát kutató természettudós, Dombi Lajos művésztanár és sokan mások. A híres diákok közül említést érdemel Baksay Sándor püspök, író, Kohut Sándor főrabbi, Mándi Márton István pápai professzor, Mátyási József költő, Molter Károly író, irodalomtörténész és Szabolcska Mihály lelkész, költő. 

A hagyomány szerint Túri Szabó Lukács és Túri Sánta Jakab Wittenbergben tanult diákok alapították az iskolát, majd „haláluk után mindjárt egész collegium fundáltatott.” A nagy reformátor, Szegedi Kis István 1551-től 1553-ig munkálkodott Mezőtúron mint a református egyház prédikátora és a református gimnázium első rektora. 

A századok folyamán neves tanárok sora oktatott Mezőtúron: Kolosvári Aladár irodalmár, Szelényi Ödön irodalomtörténész, Benkő Gyula természettudós, Csenki Imre Kossuth-díjas karnagy, népdalgyűjtő, Rédei László matematikus, Kossuth-díjas, Félegyházy Gyula festő, akik kiváló tanítványok hosszú sorát adták a hazának. Itt tanult Kocsi Sebestyén István lelkipásztor, egyházi író, Szép Ernő költő, Tamkó Sirató Károly költő, Erdélyi József költő, Kiss Ferenc esperes, egyetemi tanár, két Kálvineum alapítója, Várkonyi Zoltán színész, Kossuth-díjas filmrendező, Kner Imre nyomdász, tipográfus, könyvkiadó, Zsigmond Ferenc irodalomtörténész, akadémikus, Gorka Géza Kossuth-díjas keramikus, Papp Bertalan kardvívó olim­piai bajnok, Sán­tha Lajos huszonhatszoros magyar bajnok férfi tornász.

Amikor a török hódítás miatt az ország veszni látszott, iskola létesült a Körösök mentén. 1552-ben hívták meg az egyház és az iskola ügyeinek felvirágoztatására Szegedi Kis Istvánt, a század egyik legképzettebb teológusát, aki latin iskolát hozott létre. Az ő szerepét Luther és Me­lanchthon is nagyra becsülte, művei számos kiadásban jelentek meg Nyugat-Európában.

Az iskola ősi épülete már a törökdúlás után a mai főtéren állt. Évszázadokig a Debreceni Kollégium partikulája (fiókiskolája) volt. 1839-ben került Békésre Hajnal Ábel lelkész-tanár, miután az iskola rektori állását professzorira változtatták. 1844–45-ben a lebontott régi gimnázium helyére felépíttette a kollégiumot, amelyben még több mint fél évszázadig folyt a gimná­ziumi oktatás.

Az iskola sikeres 20. századi diákjai között említhető Hepp Ferenc, a Testnevelési Tudományos Kutatóintézetet alapítója, Jantyik Mátyás festőművész, B. Szabó István miniszter, Püski Sándor könyvkiadó, Béládi Miklós irodalomtörténész, Janáky Viktor keramikus és Tóth József hidrogeológus.

„A Fiastyúkban nincs annyi csillag, mint akkor Nagykőrösön volt…” (Jókai Mór)

„A fél Akadémia Kőrösön lakik.” (Arany János)

A nagykőrösi iskola már a 16. század derekán működött a város és református egyházközsége akaratából. Első (név szerint ismert) tanára Veresmarti Mihály volt (1572–1645), aki korábban Cegléden és Kecskeméten is tanított. 1598-tól ismert a tanárok, 1632-től pedig a tanulók névsora is.

Az iskola 17. század közepétől fennmaradt törvényei a belső szervezetre vonatkozó előírásokat is tartalmazzák, míg az első rendszeres tantervet az 1792-es iskolai törvényben találjuk. A 18. század kiemelkedő tanáregyénisége volt Losonczi Hányoki István (1709–1780), aki Debrecenben tanult, Utrechtben doktorált, majd 1741-től a nagykőrösi iskola rendszerető és fáradhatatlan tanáraként magas színvonalra emelte az oktatást, bővítette a magyar tannyelv szerepét. Hármas Kis Tükör című versbe szedett népszerű földrajztankönyvét közel száz évig használták az ország számtalan iskolájában.

Az 1848/49. évi szabadságharc leverése után az iskola az Organisations Entwurf rendelkezése szerint nyolcosztályossá vált, majd Nagykőrös 1853-tól a protestáns iskolák közül elsőként biztosíthatta ­diákjainak az érettségi vizsga letételét. A gimnázium történetének legfényesebb időszaka volt a szabadságharc bukását követő közel tíz esztendő. Ekkor tanított itt Arany János, Szász Károly, Szi­lágyi Sándor, Szabó Károly, Szigeti Warga János, Salamon Ferenc, Tomory Anasztáz. A tantestületnek ekkoriban hét akadémikus tagja volt.

„E nemzet valaha az értelmesség, az igazság, a jog világánál egészen egyesülni fog…” (Vajda Péter igazgatói székfoglaló beszédéből)

Az 1790. évi XXVI. törvény a türelmi rendelet hatására tette lehetővé a protestánsok iskolaállítását, de a békés-bánáti egyházmegyei közgyűlés csak 1802-ben dönthetett a mezőberényi iskola indításáról. Az intézményt – Bolza József grófnak egy gimnázium működtetését elősegítő adománya után – 1834-ben helyezték át Szarvasra, amikor ott személyi ellentétek miatt már megszűnt Tessedik Sámuel híres gazdasági iskolája. A belső viszályok – a kiváló tudományos kvalitású, de „végletes természetű” Magda Pál konfliktusai miatt – a negyvenes években sem enyhültek. A reformkor nevelési eszményei végül Vajda Péter (az Akadémia és a Kis­faludy Társaság tagja) vezetése alatt kiteljesedtek, majd Ballagi (Bloch) ­Móric és Greguss Ágost idején zavartalanul érvényesültek.

A szabadságharc leverése utáni osztrák tan­ügyi rendelet a szarvasi iskolát is nehéz helyzetbe sodorta: az új rendszerben 1861-ben került sor az első érettségi vizsgára. 1906-ban készült el az iskola minden igényt kielégítő új épülete. A század második felé­ben Szarvason tanított Domanovszky Endre akadémikus, a kiváló történész Zsilinszky Mihály, Haberern Jona­thán akadémikus, a polihisztor Chovan Károly és sokan mások. A kiemelkedő diákok jelentős száma is igazolja a rendkívüli tanári kar működését.

1806-ban jött létre az evangélikus egyházmegye iskolája Sárszentlőrincen. Az iskola Bonyhádra helyezéséről a kiegyezés után, 1869-ben döntöttek. 1806–1853 között grammatikai vagy „latin iskola”, azaz kisgimnázium volt, amely később algimná­ziumnak minősült. Petőfi 1831–33 között diákoskodott itt, szülei­nek választása igazolja az iskola jó hírét.

Gróf Károlyi Ferenc 1753-ban 300 dél-alföldi szlovák nyelvű evangélikus családot telepített az elnéptelenedett Nyíregyházára. A közösség a türelmi rendelet (1781) után építhetett templomot a városban, ahol ekkorra a 6000 lakos 81%-a evangélikus volt. A presbitérium 1806-ban ún. „professzori iskola” létesítéséről határozott, amely ötven éven át teljesítette hivatását, a Bach-korszakban történt betiltásáig. 1867-től algimná­ziumként működhetett nyilvánosan, majd továbbfejlesztése után, 1888-ban került sor a 8 osztályos gimnázium első érettségi vizsgájára egy Bobula János építész tervezte kiváló, új épületben.

1855-től 1897-ig négyosztályos algimnázium működött Békéscsabán, amely már 1857-től alreálgimnázium volt. 1867-től már szaktanárok tanították az egyes tárgyakat, majd 1897-től főgimnáziumként működött tovább egy Alpár Ignác, a századforduló historizmusának híres építésze által tervezett új épületben. Az iskolát támogató alapítvány már 1858-ban Rudolf főherceg nevét viselte, ennek is köszönhető, hogy az uralkodó (I. Ferenc József) bécsi természettudományi és művészettörténeti tárgyakból gazdag gyűjteményt küldött a szertárakba.

Az intézmény 1900 és 1948 között Békéscsabai Ágostai Hitvallású Evangélikus Rudolf Főgimnázium néven működött, 1924-ben reálgimnáziummá alakították, modern nyelvként az angolt oktatták. 1948 és 1993 között állami középiskola, ezután az evangélikus gimnázium Szeberényi Gusztáv Adolf evangélikus püspök nevét viseli. A Szeberényi tér (Békéscsaba belvárosában) a gimnáziumnak és a közeli három templomnak köszönhetően napjainkban is „evangélikus sziget” hatását kelti.