Reformáció és iskola
„Mindenütt a nép nyelvén kell elmondani a könyörgéseket, hogy azokat az egész gyülekezet közönségesen megérthesse…”
Luther és Melanchthon ösztönözte a német oktatást. Az egyház és a társadalom megújításának legfontosabb eszközei az anyanyelvű prédikáció, a nyomda és az iskola voltak. A nemzeti nyelvű liturgia, a kátétanítás, a bibliafordítások, a különböző nyomtatványok és az iskoláztatás révén a reformáció a nemzeti kultúrák kibontakozásának táplálója lett.
Luther fellépése nyomán – a könyvnyomtatás segítségével – viharos gyorsasággal terjedtek el a reformáció hitvallási alapelvei, amelyek szerint a bűnös ember egyedül hit által, Isten kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és Jézus Krisztus érdeméből üdvözülhet. Azaz Sola Fide! Sola Gratia! Sola Scriptura! Solus Christus! Ha Krisztus érdeme mindenre elég, nincs szükség a szentek közbenjárására és a papság üdvösségközvetítő hatalmára sem. Minden egyszerű hívő keresztyén felelős az egyházért!
Protestáns káték voltak az első magyar nyelvű tankönyvek
Luther Márton
Philipp Melanchton
A szószék,
az iskola
és a nyomda a vallási reform terjesztői
Melanchthon, Trotzendorf és Sturm hatása
A reformáció századának jelentős magyarországi iskolaszervezői (Bártfától Debrecenen át Brassóig) Wittenbergben tanultak. A 16. században ezer magyarországi hallgató látogatta az egyetemet, közülük 430-an voltak Melanchthon tanítványai. Többeket a házába fogadott, a magyar diákok egyesületével (a wittenbergi magyar coetussal) rendszeres kapcsolatot ápolt, így kiérdemelte a Magyarország Tanítója nevet is.
A strassburgi Johannes Sturm megalapozta a klasszikus európai gimnáziumok szellemiségét. Valentin Trotzendorf goldbergi iskolájában római minták alapján, a latin nyelv kizárólagos használata mellett szerveztek „diákköztársaságot”, azaz coetust, melyben az alsóbb osztályok tanulóit a legkiválóbb főiskolai hallgatók tanították praeceptorként.
Luther és Melanchthon egyeteme az európai tudomány egyik legfontosabb műhelye volt a 16. században. A reformáció továbbvitte és „a hit kára nélkül” virágoztatta a humanista tudományt, rendszerezett gondolkodásra, választékos beszédre nevelt, és a forrásokhoz való visszatérést sürgette. A reformátorok fő forrása maga a Szentírás volt. „Jobb embernek a forrásból inni, hogysem a folyásból.” (Károlyi Gáspár)
Wittenberg
Philipp Melanchthon
Johannes Sturm
Valentin Trotzendorf
Külföldi egyetemjárás
A külföldi egyetemjárás (latinul: peregrinatio academica) a magyarországi egyetemek hiányának pótlására kezdődött a középkorban. A 16. században a hazai protestánsok eleinte a legtöbben a reformáció egyetemére, Wittenbergbe iratkoztak be. A század végén a nem lutheránus diákok Wittenbergből történő kizárásával virágzott fel a heidelbergi magyar peregrináció. Itt jelent meg a magyar reformátusok mai napig szimbolikus könyve, a Heidelbergi Káté, itt tanított David Pareus és Martin Opitz, itt működött egy ideig Szenczi Molnár Albert is. A város 1622. évi ostroma után a németalföldi és a svájci akadémiák felé indultak református diákjaink.
1526 és 1789 között legkevesebb 25 ezer, külföldi egyetemre beiratkozó magyar diákkal számolhatunk, a legfontosabb protestáns célországok a Német-római Birodalom, Németalföld, Svájc és Anglia voltak. Melanchthon, David Pareus, Gisbertus Voetius, Johannes Cocceius, Jacob Christoph Beck professzorok vagy a Bernoulliak előadásait a német ajkú, valamint a cseh, lengyel, flamand és skandináv diákok társaságában hallgatták a magyarok. Kapcsolataikról a peregrinációs albumok (album amicorumok) bejegyzései tanúskodnak.
A peregrináció hatására a hazai értelmiségiek megismerkedhettek a legfrissebb tudományos eredményekkel és könyvekkel megrakodva tértek haza, hogy a megszerzett tudásukat itthon kamatoztathassák. Az évszázadok során alig néhány peregrinusunk telepedett le külföldön, a többség az itthoni szolgálatot választotta. Útjuk során kapcsolatokat alakítottak ki nyugat-európai kollégáikkal, amelyeket levelezés útján tartottak fenn gyakran életük végéig. Így jutottak friss hírekhez, intézték a kollégiumok és líceumok ügyeit, rendeltek könyveket és taneszközöket, s egyengették a következő generációk egyetemjárását.
Heidelberg látképe a 17. század elején
Bejegyzések Dállyai Vas János Peregrinációs albumában (1710)
Bejegyzések Dállyai Vas János Peregrinációs albumában (1710)
Descartes filozófiájával először a Németalföldön tanuló református diákok ismerkedhettek meg
A protestáns diákok által látogatott európai egyetemek
Johann Honter Brassóban
A Luthert követő magyarországi német nyelvű polgárság igen korán létrehozta a maga iskoláit Erdélyben és a Felvidéken. Reformátoraik az egyházszervezet átalakítása mellett az oktatásra is gondot fordítottak, sorra alakították át a középkori városi iskolákat humanista szellemben. A bártfai Leonard Stöckel és a brassói Johann Honter kapcsolatban álltak Lutherrel, Melanchthonnal és Bugenhagennel.
Johann Honter (1498–1549) 1520-ban iratkozott be a bécsi egyetemre, öt évre rá szerzett magisteri fokozatot, 1530-ban már a krakkói egyetemen tanított. Bázelben a legjobb nyomdászműhelyekben, Hieronymus Frobeniusnál és Heinrich Petrinél sajátította el a nyomdászatot és a fametszés művészetét, hazatérve ő nyomtatott elsőként térképet Magyarországon. Erdély szászok lakta részét is ő ábrázolta először földabroszon. 1533-tól a humanista városi iskola rektoraként, 1539-től lelkészként működött Brassóban.
Honter 1539-ben megalapította nyomdáját, az ehhez szükséges papírmalmok létrejöttében is segédkezett. 1544-ben Brassó vezető lelkésze lett. A működési szabályzatával (Constitutio Scholae Coronensis, 1543) újjászervezte az iskolát, létrehozta jeles könyvtárát. Tankönyvkiadásai között latin nyelvtan, retorikai munka és klasszikus auktorok szövegei (Arisztotelész, Seneca, Cato) is szerepelnek. Legnépszerűbb munkája, a Rudimenta cosmographica az egész akkor ismert világot bemutatta, a tanulhatóság megkönnyítésére versbe szedve készült. Másfél évszázad alatt Európa-szerte 126 teljes vagy részleges kiadása jelent meg.
Honternek komoly szerepe volt a környék (a Barcaság) evangélikussá való áttérítésében, az autonóm egyházszervezet kiépítésében, új egyházi rendtartásáról (Kirchenordnung, 1547) Luther és Melanchthon is elismeréssel nyilatkozott. A szász egyetem (latinul: universitas saxonum), az erdélyi németség egyedül az uralkodónak alárendelt önkormányzati szerve 1550-ben elfogadta Honter rendtartását. A német nyelvű liturgiának és oktatásnak fontos szerepe volt a szász identitás megőrzésében.
Honter szobra Brassóban
Honter népszerű „földrajztankönyve”
és egyik térképe
Erdélyi szász iskolamester viselete a 18. századból
Luther aranyozott arcképe egy Brassóban nyomtatott könyv kötésén
Alapfokú oktatás
„Amely gyermekek, mind atyjokkal együtt a scholát megvetik, szamártemetések légyen.” (Kocsi zsinat, 1713)
A reformátorok a kezdetektől szorgalmazták a népoktatást. Már az 1562-es Debrecen-egervölgyi hitvallás hatósági kötelességként említi az iskolák gondozását, majd az 1567-es debreceni zsinat előírta az egyházlátogató esperesek iskolaellenőrzési kötelességét. Debreceni Ember Pál szerint a 17. század elején már ugyanannyi református iskola működött, ahány egyházközség. Rezik János evangélikus Gymnasiologiája is hasonló tendenciára utal. A protestáns iskolák jelentős számbeli fölénye (a 16. század második felében) elsősorban a felekezeti arányokról tanúskodott. 1868 előtt egyetlen állami népiskola sem működött az országban, az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk csak ott létesített községi iskolákat, ahol nem voltak felekezetiek.
Kisebb falvakban a javadalmakat a lelkészi és tanítói teendők együttes ellátásáért adták, a prédikátor a „mestert” a magáéból fizette, ugyanakkor a tanítónak (kántortanítónak) templomi szolgálata is volt. Nagyon gyakori, hogy a diákok peregrinációjuk előtt ún. „akadémikus rektorként”, mások lelkésszé szentelésük előtt tanítottak két-három évet.
Az elemi iskolák és kollégiumi alsó tagozatok regulái a szépírásra, a számtani alapműveletekre, Európa országainak vázlatos ismeretére, zsoltáréneklésre, bibliai, vallási és erkölcsi ismeretekre, illetve a klasszikus műveltség egyes elemeire korlátozódtak – gyakran verses memoriterek alkalmazásával. Az írni-olvasni tanító elemi iskolai tankönyvek a vallási tudnivalók bevésésében is segítettek. A protestáns iskolákban a vallási ismeretek többségét a falusi (vernacularis) kisiskolákon túl is anyanyelven oktatták, de mindez nem vonatkozott a magasabb évfolyamok teológiai tárgyaira.
Versbe szedett erkölcsi regula egy 18. századi tankönyvből
A Debreceni Kollégiumnak, az egyetlen folyamatosan működő református anyaiskolának több mint 500 partikulája ismert
Luther-rózsa
Kollégiumi modell – az „ország iskolái”
Az „ország iskoláinak” azokat az alsó, közép- és felső tagozattal rendelkező protestáns kollégiumokat nevezték, amelyek a saját egyházkerületükön kívül is gyűjthettek támogatást. Ezek az „anyaiskolák” tananyagukat, szellemi hátterüket tekintve folyamatos kapcsolatban álltak Nyugat-Európa egyetemeivel, meghatározták egy-egy régió művelődését, „partikuláikat” (fiókiskoláikat) az általuk képzett rektorokkal és tankönyveikkel is befolyásolták. Református vonatkozásban csupán Debrecen működhetett megszakítás nélkül, de egyes korszakokban országos hatású volt Sárospatak, Gyulafehérvár, Pápa és Nagyenyed is. Evangélikus vonatkozásban kiemelkedett a filozófiai és teológiai tagozattal rendelkező Eperjes, Sopron és Pozsony, de Lőcse és más városok is kiváló iskoláikról voltak ismertek.
A központi iskolákat a gyülekezetek adakozásából tartották fenn. Komoly szervezést igényelt, hogy évről évre a (tógás) felsős diákoknak kellett gondoskodniuk aratás és szüret után az adományok begyűjtéséről és beszállításáról (supplicatio). A feladat nagy felelősséggel járt, alapos ország- és népismeretre nevelt. Nagyobb egyházi ünnepeken a kollégiumok legátusokat küldtek a gyülekezetekbe prédikálni, melynek fejében a hívek adományának egyik részét a kiküldött, másik részét a kollégium kapta.
A nagydiákokat versenyre késztette az iskola, önállóságra a „tanítva tanulás”, mert a professzorok csak az akadémiai tagozatokon oktattak, az alsóbb szinteken a legtehetségesebb diákok közül válogatott publicus és privát praeceptorok (osztálytanítók és magántanítók) működtek. A kollégiumi diákság, a „coetus” (vezetői a senior és a contrascriba) generációkon át erős önkormányzattal, választott tisztségviselői útján intézte a tanulmányi, gazdasági- és fegyelmi ügyeit.
„A templom és az iskola azonos eszme a protestánsoknál: a templomban a népet oktatják, s a beöltözött diákokból kerül ki a legátus, aki távolabbi hitközségekben nagy ünnepek alkalmával hirdeti az igét.” (Jókai Mór)
Sárospataki diákviselet a 18. században
Adománygyűjtő diákok elszámolása a debreceni szénior előtt